Protokoll
Mit is tud a computer, mit céloznak a cseppek, mire jók az emberek számára?

Elsőként látogatókhoz szeretnék szólni.
Azok számára, akik Kovács-Magyar András és Kovács-Magyar Ildikó tanítványai, szinte természetes, hogy nap, mint nap részesülnek a Matrix Drops Computer és a Matrix Drops cseppek adta kivételes lehetőségekben: az életminőség folyamatos javulásában, az egészség megőrzésében, a testi-lelki kiegyensúlyozottság elérésében, és ennek köszönhetően a betegségek távoltartásában.
A Matrix Drops Computer betekint a minket körülvevő aura rétegeibe, s abból több millió információt szerez rólunk: energetikánk, lelkünk, kapcsolataink, érzelmeink, gondolataink, fizikai testünk, szellemiségünk állapotáról – arról az állapotról, ahogyan abban a pillanatban vagyunk, amikor felmért minket. Részletes elemzést ad minden területről, leírva a háttérben meghúzódó lelki, érzelmi, gondolati, kapcsolati, szellemi tényezőket, amelyek befolyásolják fizikai testünk állapotát.
Mind a pozitív, mind a negatív hatásokkal szembesít – ráismerhetünk magunkra, rádöbbenhetünk azokra a gondolkodásunkra, tulajdonságainkra, amelyek miatt „elakadt a tű a lemezen”, és amelyek miatt ez az elakadás kivetülhet a fizikai testre, és legrosszabb esetben, betegség formájában is megnyilvánulhat.
Ha belátjuk, hogy mely tulajdonságaink akadályoznak minket a haladásban, akkor van esélyünk változtatni rajtuk. A harmonikus élet, a belső egyensúlyunk ajándéka, ennek köszönhetően az egészségünket is megőrizhetjük. Mégis gyakran előfordul, hogy a változtatási szándék mellett újból és újból visszaesünk az elkerülendő hibába – s noha a józan eszünkkel tudjuk, változtatni kellene, a berögződött viselkedésminta erősebb a szándéktól, és legyőz minket. Ezen tudnak segíteni a Matrix Drops Computer által javasolt cseppek.
A Matrix Drops csepp-család tiszta vízben rögzített ásványi információi – rezgései (hullámfüggvényei) hatnak ránk, akaratunktól függetlenül. Ugyanúgy hatnak, ahogyan a zene is: ha akarjuk, ha nem, átvesszük a rezgéseit – szívverésünk, légzésünk, pulzusunk, agyhullámaink azonosulnak a hallott zene tempójával, frekvenciáival, hullámfüggvényével.
Minden létező rezeg a világmindenségben, és hat egymásra – a kvantumfizika ma már kimondja, hogy minden létezőnek egyszerre van anyagi természete és rezgése (hullámtermészete). A rezgések kommunikálnak egymással, befolyásolják egymást és visszahatnak az anyagra (testre). Gondoljunk csak arra, hogy hány impulzus ér minket akár csak a mobiltelefonunk vagy a számítógépünk használata közben. Hány adást sugároznak a rádió és a televízió csatornák, a műholdak – és ezek a rezgések állandóan bombáznak minket, mi pedig alkalmazkodunk hozzájuk, akarva-akaratlanul. Ezek a hullámfüggvények mind befolyásolják fizikai állapotunkat.
A Matrix Drops Computer pontosan azokat a hullámfüggvényeket (cseppeket) javasolja nekünk, amelyek épp nekünk szólnak, a mérés pillanatában fennálló problémáink megoldására.
Amikor még nem tartoztam András és Ildikó tanítványainak a sorába, 20-25 évnyi élettapasztalatra volt szükségem ahhoz, hogy képes legyek változtatni a lelkem legmélyén már belátott hibámon. A legegyszerűbben úgy tudnám megfogalmazni, hogy ugyanazt a megoldandó élethelyzetet egyre súlyosabb formában kaptam újból és újból, hogy tanuljak már végre belőle! Így kopogtatott a Jóisten a kemény fejemen, hogy vegyem már észre magam. Képtelen voltam egy bizonyos élethelyzetben az önvédelemre, emiatt egyre fokozódott bennem a legyőzöttség érzése, egészen addig, amíg úgy éreztem, hogy már ettől mélyebben nem lehetek, s muszáj innen felállnom. És ekkor feltámadt bennem a bátorság: végre kiálltam magamért. Mióta megoldottam a feladatot, az égiek azzal jutalmaztak, hogy elkerül ez az élethelyzet. A magam erejéből 20 évbe telt a probléma megoldása.
Mióta – András és Ildikó tanítványaként – élek a Matrix Drops cseppek adta lehetőséggel, könnyedén megoldom a még meg nem tapasztalt élethelyzeteket is. A „nagybetűs élet” leckéjének tanulási folyamata felgyorsult: gyakran elsőre, vagy a cseppek segítségével másodjára megoldódik az új szituáció. Óriási dolog ez, mert az egy helyben toporgás helyett halad az életem! Ha ér is kellemetlenség, máris azt látom, hogyan tovább. KÖSZÖNET ÉRTE!
Szintén a cseppek segítettek hozzá, hogy képes legyek bocsánatot kérni egy 25 évvel ezelőtti baklövésemért, ami már régóta bántott. A megbocsátás váratott magára. Amikor képes lettem belátni, hogy a bocsánatkéréssel már megtettem az emberileg lehetséges lépést, akkor egyszeriben a lelkiismeret-furdalás alól is felszabadultam. Ezután kaptam egy telefonhívást, a várva várt megbocsátással.
A 25 év alatt mérgezte a napjaimat olykor tudat alatt, olykor a felszínen, hogy ártalmára voltam valakinek – és az sem mentett fel az érzés alól, hogy fiatalkori butaságból, tudatlanságból eredt a bántás, szándékosság nélkül. A cseppek vezettek rá, hogyan kérjek bocsánatot, hogyan tegyem le a bűntudatot – és ekkor kaphattam feloldozást! A másik embert is ez segítette hozzá, hogy képes legyen megbocsátani.
Egy tanulság arról, hogy a bűntudat hogyan materializálódhat betegség formájában:
Utólag ráismerve az összefüggésekre, döbbenetes volt a felfedezés – minden évben november 15-én kezdődött egy száraz köhögéssel járó, fulladásos időszak, ami 2-3 hónapig is eltartott. Mindenféle megfázástól, fertőzéstől mentesen, hirtelen tört elő a köhögő roham, olykor olyan hosszan tartott, hogy felrázta a gyomromat, hányingert okozott, és sok álmatlan éjszakát. Akit 25 éve megbántottam, abban az évben, november 15-én lett beteg, ilyen tünetekkel. Ebből az időpillanatból visszatekintve, ma már tudom, hogy bűntudatból vettem át a betegséget, mintegy vezeklésképpen. A köhögő rohamok az egykori konfliktus feloldásával, a megbocsátás pillanatától megszűntek.
Miben segített engem a csepp? A bűntudat rezgésének a feloldásában, ezáltal képessé téve engem a lelkemet nyomó súly elengedésre, és a helyzet rendezésére.
Mindenki számára fontos, hogy mentálisan rendben legyen. Nem véletlen, hogy a Juvenalis (ókori római költő) szatíráiból vett idézet szállóigévé vált: „Ép testben ép lélek.”
Mit jelent ez? Azt, hogy ha ép a fizikai testem, akkor biztos lehetek benne, hogy ép lélek lakik bennem. Test és lélek kölcsönhatásban áll egymással. Ha sérül a lelkem, és ezt a sérülést nem tudom feldogozni, akkor gyengébb leszek, csökken az önvédelmem, gyengül az immunitásom – megteremtődik a lehetőség a betegségre. A lelkem helyretétele egy fontos feltétele az egészségemnek. Nagyon beszédes szó az egészség: arról árulkodik, hogy a szervezetem egésze tökéletes egységet alkot, összehangoltan működik. Ha ez az összhang felborul, részekre esünk szét: elhangolódnak a szerveink hullámfüggvényei egymástól.
A Matrix Drops cseppek újrahangolnak bennünket. Hozzájárulnak, hogy a szervezetünk – mint egy jól felhangolt zenekar – ismét tökéletesen működjön együtt, ismét tiszta harmóniákat szólaltasson meg. A Matrix Drops olyan, mint egy láthatatlan karmester. Aki él a cseppek adta lehetőséggel, érzi, hogy újból harmóniába kerül önmagával, megnyugszik, kiegyenlítődik, kisimul. Ezzel együtt, „mellékhatásként” fizikai problémáitól is megszabadul.
Ahogyan a világon mindennek, úgy az emberben lévő szerves anyagnak is saját rezgésszáma van. Ezt a fizikai jellemzőt befolyásolják az őt érő impulzusok, rezgések, frekvenciák. Az impulzusok erdejében gyakran elhangolódunk. A Matrix Drops cseppek visszairányítanak az egyensúlyi állapotba.
Az egészség megőrzésének szempontjából a lélek egyensúlyán kívül van más tényező is, amely ugyanilyen fontos – például a fekhelyünk, dolgozó asztalunk, étkező asztalunk (tartózkodási helyeink) energetikája, táplálkozási szokásaink, és az is, hogy mentesek legyünk egyéb entitásoktól (rajtunk élősködő szellemektől).
Ha csak a cseppeket szedjük be, de továbbra is káros földsugárzásban vagy vízérben fekszünk, akkor úgy teszünk, mintha egy lyukas vödörbe töltögetnénk a vizet. Ha továbbra is tartósítószerekkel, kemikáliákkal kezelt, vagy génmanipulált élelmiszereket veszünk magunkhoz, ismét lyukas vödörbe öntögetjük a vizet – és ugyanez a helyzet akkor is, ha szellem élősködik rajtunk.
Segíts magadon, az isten is megsegít! Örökérvényű tartalommal bír ez a magyar közmondás.
Igazi változás csak gyökeres változtatással érhető el. Erre való a Matrix Drops Protokoll (lakás kimérése káros földsugárzás- és vízérmentes helyeinek felmérése szempontjából, egészséges táplálkozás, a hozzánk kötődő szellem elengedése). Ebben segítenek az Energia Klinika (1143 Budapest, Tábornok utca 11/a. 1. emelet) gyógyítói. Aki a Matrix Drops Protokoll betartása mellett szedi a cseppeket, az tartós eredményre számíthat, mert az ő vödréből nem folyik el a beletöltött víz.
Saját tapasztalat alapján szívesen ajánlom figyelmébe mindenkinek a rendszeres komputeres mérést, és vele együtt a cseppek használatát. Havi rendszerességgel méretem magam, és fogadom el a javasolt cseppeket, mert gyorsan és hatékonyan segítenek abban, hogy változtatni tudjak felmerülő legkülönbözőbb nagyságrendű, éppen aktuálisan jelentkező gondjaimon.
Nálunk vannak olyan ásványok információját tartalmazó Matrix Drops cseppek, amelyek nem gyógyszerek, sőt, nem is gyógyhatású készítmények, mégis állandó jelleggel hozzátartoznak a háztartásunkhoz:
-
a 351-es csepp, mely nálunk az idegrendszerünk egyensúlyának egyik záloga,
-
a 411- es a konyhai munka közbeni égési sérülés információzavaraira ható csepp,
-
a 333-as a nyári napsugárzás káros hatásainak információzavaraira vált be,
-
a 308-as baleseti sérüléssel járó sokk és fájdalom információzavarainak hatását semlegesítő csepp,
-
a 317- es fejfájás, migrén információzavaraira jótékony csepp,
-
a 377-es hatása a tapasztalataink szerint, a fizikai erőnlétünkre pozitívan ható csepp,
-
a 323-as különböző információzavarok miatt kialakuló, a gyulladásainkra fájdalomcsillapítóként ható csepp,
-
a 385-ös csepp, az ideggyulladás okozta információzavarainkra hat és szünteti meg azokat.