Protokoll

Kovács-Magyar András: Mérési kedvezmény! Vírusok-, baktériumok-, szuperbaktériumok-, gombák-, élősködők felismerésének és legyőzésének művészete a Matrix Drops világában

 

 

 

 

 
 
Kovács-Magyar András
A tudományos vélemény, hogy a vírusok nem tekinthetők az élet egy formájának, csak élettelen szerves struktúráknak.
A vírusok nagyon hasonlítanak a kristályokhoz, a szoftverekhez és a programokhoz. A vírusok ellen az élőlények immunrendszere próbál védekezni, de mint tudjuk,
olyan vírusok is léteznek, amelyek képesek megtéveszteni, kikerülni az immunrendszert.
Az antibiotikumok hatástalanok a vírusok ellen. A vírusfertőzés számos emberi megbetegedéshez vezethet, köztük az enyhébbek (nátha, influenza, bárányhimlő, herpesz…) és súlyosak, akár halálos kimenetelűek is (Ebola, AIDS…). A vírusok a gazdaszervezetből tovább adódhatnak: anyáról gyermekre (pl. hepatitisz B vírus, HIV vagy a varicella-zoster vírus (VZV), mely a felnőttekre nem jelent komoly veszélyt, ám végtezes esetben a magzat vagy az újszülött halálát okozhatja. A fertőző ágens átadása történhet egyik személyről a másikra szexuális aktus során (pl. HPV, HIV), vagy vérrel (hepatitisz C), nyállal (Epstein-Barr vírus), elfogyasztott szennyezett étellel vagy vízzel (rotavírus), aeroszollal (influenzavírus, rhinovírus) vagy vérszívó rovarok közvetítésével (denguevírus). Bizonyos vírusok porszemcsékhez kötődve is életképesek maradnak.
 
Vírusok mérése Matrix Drops Computerrel
Az Ön által vélt vagy a Matrix Drops Computer által mért vírusok információzavarainak feloldására nyílik mód a forradalmian új Matrix Drops információs cseppekkel.
 
A Matrix Drops Computer (MDC) kiváló alkalmat biztosít a szervezetben fellépő információzavarok feltárására. Élhet az akciós ajánlatunk által nyújtott lehetőségekkel.

Matrix Drops Computer
 
- Mérési kedvezmény! Az MDC gyorsmérés 30 mp-t vesz igénybe. A szervezetében legnagyobb információs zavart keltő vírusokra, baktériumokra, gombákra és élősködőkre célzott gyors mérésének ára jelenleg kedvezményesen: bruttó 5.000,- Ft.
- Jelenleg akciónkban a három hónapos kúra időszakra elegendő a 12 db-os MD csomagárban, melynek ára bruttó 39.000,- Ft, 2 db 377.F MD immunrendszert támogató cseppet kap ajándékba a hozzánk forduló vendég.
- Amennyiben a mérést követően választ valamilyen vírus, baktérium vagy gomba információ harmonizáló 12 db-os készletet, az 5.000,- Ft-os mérési díj is ajándék az Ön számára. Megvásárolható a webshopunkban is.

Kovács-Magyar András
irodájának elérhetősége:

Matrix Drops Kft.
H-1143 Budapest (XIV. kerület), Tábornok utca 11/A.
Irodánkba jelentkezés telefonon: +36-1-222-3186
 
(A teljeskörű 45 perces MDC felmérés és elemzés ára: bruttó 20.000,- Ft mely magában foglalja a pillanatnyi testi, lelki, pszichoszomatikus gondjainak és azok okainak feltárását: nehézfém terheltség, vitamin beépülési zavarait, pillanatnyi sorsfeladatát, vírus, gomba, baktérium terheltségét, szervezetét sújtó földsugárzások, elektroszmog terhelés, pillanatnyi sorsfeladat és még sok egyéb fontos önelemző információt.)
 
A következőkben ismertetjük azokat a célzott Matrix Dropszokat, (MD)készítményeket, amelyek alkalmazásával megoldhatók a szervezetben kialakult vírusok, baktériumok, szuperbaktériumok (antibaktériumokra rezisztens baktériumok) gombák, élősködők által okozott információzavarok feloldása.
 
A Matrix Drops teremtő és dematerializáló működéséről bővebben az itt megjelölt filmemben tájékozódhat a Kedves Olvasó.
 
Az alábbi táblázatokban szereplő MD-k, 3 hónapos információ harmonizáló kúrára elegendő 12db (üveg) MD. adagokat ismertet:

Vírusok
okozta esetleges információzavarok feloldására:

Vírusok okozta esetleges információzavarok feloldására - Matrix Drops


További komplex információs MD lehetőségek:


Mindazoknak, akik a 3 hónapos Matrix Drops információs minták szedését nem tudják megoldani, módjukban áll a tüneteik csillapítása érdekében komplex MD készítményeket 1-2 üvegnyi, 2-4 hétig tartó szedésére:
306. F - Influenza információzavarának helyreállítását támogató ásványok információi
374. F - Herpesz simplex következtében kialakult információzavarok helyreállítását támogató ásványok információi
377. F - Immunrendszert támogató ásványok információi
425. F - Bárányhimlő, Herpesz zoster, övsömör hátterében meghúzódó információzavarok helyreállítását támogató ásványok információi
431. F - Nátha, megfázás következtében kialakuló információzavarok helyreállítását támogató ásványok információi
478. F - Májgyulladás, Hepatitis A, B, C következtében kialakuló információzavarok helyreállítását támogató ásványok információi
 
Baktériumok okozta esetleges információzavarok feloldására:

Baktériumok okozta esetleges információzavarok feloldására


További komplex információs MD lehetőségek:

442. F - Bakteriális fertőzés hátterében meghúzódó információzavarok helyreállítását támogató ásványok információi


Gombák okozta esetleges információzavarok feloldására:

Gombák okozta esetleges információzavarok feloldására:


További komplex információs MD lehetőségek:


310. F - Candida - információzavarának helyreállítását támogató ásványok információi
421. F - Gombás fertőzés (test felületén) hátterében meghúzódó információzavarok helyreállítását támogató ásványok információi
499. F - Fehérfolyás, nemi szerv gomba hátterében meghúzódó információzavarok helyreállítását támogató ásványok információi
 
Élősködők okozta esetleges információzavarok:

Élősködők okozta esetleges információzavarok:

A felsoroltakból egyszerre maximum kettő információzavar feloldása javasolt.
Élősködők esetleges információzavaraira:
Az információzavarok feloldását támogató kúra ideje: 3 hónap. Az információzavarok feloldására 5 különböző jelzésű: S.F.L.K.P. Matrix Drops (MD) minta létezik.
Az F. jelzésű mintából naponta 3 x 20 csepp javasolt. A P.K.L. MD készítményeket lefekvéskor célszerű alkalmazni.

Ezen felül javasolt az esetleges információzavar helyreállítására alkalmazni a következő információs mintákat:

387. F – Kullancscsípés, Borrelia, Lyme-kór következtében kialakult információzavarok helyreállítását támogató ásványok információi
494. F – Bélférgesség hátterében meghúzódó információzavarok helyreállítását támogató ásványok információi
 
A Lyme kór, Borrelia egy csepp vérben történő önmegsemmisítő izgatottsága
látható a mellékelt kisfilmben:
 

 
A sorozatokból egyszerre maximum kettő információzavar feloldása javasolt.
Az MD cseppek szedési javaslata: vírusok, baktériumok, gombák, élősködők esetleges információzavaraira
Az információzavarok feloldását támogató kúra ideje: 3 hónap.
Az információzavarok feloldására 5 különböző jelzésű: S.F.P. K. L Matrix Drops (MD) minta létezik.
Az F. jelzésű MD mintából naponta 3 x 20 csepp javasolt.
A P.K.L. MD készítményeket lefekvéskor célszerű alkalmazni.
P - jelzésű MD, 2 naponta este 1 x 20 csepp (összesen 8 alkalommal), majd 6 nap szünet
K - jelzésű MD 4 egymást követő este 1 x 20 csepp, majd 6 nap szünet
ismét a K - jelzésű MD 4 egymást követő este 1 x 20 csepp, majd 6 nap szünet ezt követően az
L - jelzésű MD este, heti 1 x 20 csepp, 7 alkalommal
végül az S jelzésű MD naponta 5 x 20 csepp
 
Az F. jelzésű információs mintát folyamatosan alkalmazzuk a P.K.L. jelzésű mintákkal egyidejűleg, majd a folyamat lezárására az S. jelzésű MD javasolt.
A fennálló információzavarok helyreállítását az MD 377. F. – jelzésű immunrendszert támogató készítmény segíti, melyet a fenti sorozatok kezdetén és végén kettő-kettő hétig érdemes alkalmazni.
 
A sorozatok szükség esetén további 1-2 alkalommal megismételhetők. Az újbóli ismétlés előtt kérjük, konzultáljon a munkatársainkkal, MD képviselőinkkel.
Baktériumok, gombák, vírusok, élősködők (BGV) együttes terheltsége esetén:
355 F MD – BGV - információzavarának helyreállítását támogató ásványok mintái javasoltak.
Mindez biológiai életkor és sejtfiatalító program is egyben!
 
A Matrix Drops Protokoll program táplálkozási javaslata:

Az emberi szervezet a legmagasabb szintű önszabályozó rendszer, irányítja, fenntartja, regenerálja, sőt, tökéletesíti is önmagát. Őseink szerint a betegség kétféle úton kerül be a szervezetbe (szélsőséges eseteket leszámítva): táplálkozással és légzés által. Négy különböző úton távozik belőle: a bélrendszeren, a tüdőn, a vesén és a bőrön keresztül.
 
A szervezetünk óriási erőtartalékkal rendelkezik. Mi az oka mégis, hogy folyton megbetegszünk, és újabbnál újabb nevekkel felcímkézett betegségeket hozunk létre? A légzés és táplálkozás zavarai a szervezet általános anyagcsere zavaraihoz vezetnek, aminek következtében sérülnek az immunrendszer funkciói. Hosszú megfigyelés után rájöttünk, melyek azok a kórokozók, amik megtámadják a tüdőt, azon keresztül az érrendszert és az agyat. Egyes fajok bőrpírt, a súlyosabbak bőrbántalmakat okoznak. Nemcsak elhalt hámsejtekből, hanem élősejtekből is táplálkoznak a bőrt károsítva.
Ma már pontosan tudjuk, mit okoznak a gyomorban, a vékony-, és vastagbélben azok a kórokozók, amelyek felelősek az ún. IBS szindrómáért - irritábilis bélszindrómáért -, valamint a szervezetben létrejövő gyulladásos folyamatokért.
 
Táplálkozási javaslat: Az étkezésből javasolt elhagyni (a kúra ideje alatt) minden olyan élelmiszert, aminek cukortartalma és enzimjei táplálják a kórokozókat. Ezek a következők: az összes hagymaféle, méz, fehér cukor, mesterséges édesítőszerek, barack, nektarin, alma, körte, szilva, bab, borsó, lencse, káposzta, brokkoli, kelkáposzta, articsóka, tej, fagyasztott rák, kagyló, glutén, kukorica, konzervek.
A húsok mellé köretként csak párolt, vagy friss zöldséget tanácsos fogyasztani. Burgonyát, rizst, kölest magában vagy zöldségekkel párosítva fogyasszuk. Együnk minél több céklát, áfonyát, fekete szedret, avokádót, zöldségféléket. Gyümölcsöt és zöldséget ne egyidőben, hanem legalább 2 óra különbséggel fogyasszuk. Sajtból lehetőleg kecske-, vagy juhsajtot részesítsük előnyben. Cukorfélék közül a szőlőcukrot, de csak mérsékelten. Zsiradék: hidegen sajtolt olívaolaj és vaj. Lehetőleg bio, tartósítószer-, és hormonmentes húsokat fogyasszunk, de csak megbízható forrásból. Margarin helyett vajat tanácsos használni. Hevítés hatására minden olajból transzzsír keletkezik, ezért csak vajban és zsírban (mangalica, kacsa, liba) süssünk.

 
A Matrix Drops nem gyógyszer és nem gyógyhatású készítmény!

 

Új jelszót kérek! Regisztrálok az oldalra!

Friss híreink