Esetek

Napvédő Matrix Drops krém varázslatos hatása

 

 

 

 

 

 
 
 
Fábián Lajos Beszámoló a Hungaroring helyszínéről
 
Hangos autók, bűzös kipufogók, benzinszag, ezt szereted?
Szegezi nekem a kérdést életem aggódó-szerető párja, ha autó, vagy motorversenyre indulok. Igen, így is fogalmazhatunk, ez is jellemzi az autó és motorversenyeket. És a száguldás, az elszántság, a mellkast rezegtető dübörgés, a fülsiketítő, dobhártyanyűvő, nyers, harsogó himnuszok a kipufogókból, a technika mindenkori csodái, a taktikák és a kíméletlen face to face versengés.

Hogy minden csavar, szelep és dugattyú a teljesítőképessége határán dolgozik, a technika kiszámíthatatlansága, a megszállottság és nem utolsó sorban a márkák, gyártók harca.

Igen, ez mind a verseny része, legyen az bármely technikai sport. Hajnalban indulok, hiszen a sportszakmai személyzet minden esetben jóval az események előtt érkezik.
A nap már most is erősen süt. Mi lesz itt később, kérdezem magamban és árnyék után sóvárogva nézek a valószínűtlenül kék égboltra, amit még véletlenül sem szakít meg egy felhőfoszlány sem, a horizonton előbújt mindent látó napkorongra, akinek tekintete elől nem lehet elbújni. A pályán már javában folynak az események, mikor a nap már égeti a flasztert, az szinte megolvad, akár egy csokoládé. Aggódó tekintetek a csapatoknál, az aszfalt és a gumihőmérséklet az egekben, több helyen hamiskás fehér ködfoltok a levegőben, párolog a szárazjég, a pályacsík végén déli-báb sejlik.

A délelőtt folyamán sportbíró kollégáim elszántan végzik a dolgukat, rövid ujjú pólóban, sapkában. Egy bíró barátom, Zoltán panaszkodik nekem, hogy nem talál megfelelő fényvédő szert foltos pigmenthiányos (vitiligo), festékhiányos kezére. Már szinte mindent kipróbált, de azok vagy viszketést okoznak neki, vagy túl zsírosak, vagy allergiás tünetei lesznek tőle a bőrén, nem beszélve a nehézfém terhelésről.

Tekintettel arra, hogy napra érzékenyebb bőrűbb embert, mint jómagam, nem ismerek, ezért már a kora reggeli órákban alaposan bekentem magam napfényvédővel, amitől finom tapintású, kellemes illatú, természetes állagú marad a bőröm.

Matrix Drops Sunscreen Fábián Lajos elővette a Matrix Drops Sunscreen kémiai faktoroktól mentes napkrémet

- Te mit használsz? - kérdezte tőlem.
Elővettem a zsákomból a Matrix Drops Sunscreen kémiai faktoroktól mentes napkrémet, ami nem tartalmaz nehézfémeket, azonban többek között megtalálható benne: rhododendron kivonat, édes mandula, karotint, shorea vaj és titokzatos alkímiás információk, amik egyedivé teszik.

- Húúú... de szép cucc mondta, mikor meglátta az elegáns lila színű tubust. Biztos jó drága - mondta. Nehogy azt hidd, elérhető és megfizethető! - válaszoltam neki.

Mindketten bekentük magunkat, amit a nap folyamán többször megismételtünk. Este fáradtan, élményektől részegülten sztoriztunk az aznapi eseményekről. Sportbíró kollégáim kivörösödött arccal és kézzel mesélték a szitukat, Kolléganőim sziszegve, vöröslő, megégett dekoltázsukról próbálták felitatni verejtéküket.

Zoltán barátommal összenéztünk és pimaszul felhúztuk a pólónk ujját, mélyebbre gomboltuk piké pólónk dekoltázsát. Messziről látszott, hogy arcunk nem volt vörös, bőrünk sehol sem égett meg. Majd Zoltán megszólalt: ti milyen versenyen voltatok, hogy így rommá égtetek? Utána futás ki a boxból!

Az én bőröm hiperérzékeny, ezért a napozókrém mellett egész nyáron használom a Matrix Drops 333 F. információs készítményt, így májustól szeptemberig élvezhetem a napsütés és a D-vitamin áldásos hatásait.

Mostanra már Zoltán is tudja és élvezi!
Köszönet a különleges Matrix Drops információkért, napkrémért Ildikónak és Andrásnak!
Fábián Lajos


Kovács-Magyar András irodájának elérhetősége:
 
Matrix Drops Kft.
H-1143 Budapest, Tábornok u. 11/A.
I.emelet / 11. ajtó
(Az M2 metró Puskás Ferenc Stadion megállójánál)
 
Tájékoztatást kaphat telefonon:
+36 1 251 4983
+36 1 222 3186
 
e-mail:
 
Irodánk a térképen:

 

Új jelszót kérek! Regisztrálok az oldalra!

Friss híreink