Ezt a kurzust másodszor hallgattam végig, a helyzetet mégis másnak éreztem. Az első kurzus alkalmával olyan volt, mintha egy iskolába iratkoztam volna be, amely éppen most adatott meg, de minden évben ugyanúgy oktatják. A mostani más volt. Mint egy természeti jelenség.

Az ember a tanúja, és később csak azt tudja mondani mindenkinek: ez egy isteni szerencse, hogy épp akkor épp ott voltam. Soha, senki számára nem lesz ez már úgy látható-hallható. Az ember megérzi kicsoda ő a teremtéshez képest. Az a képsor ötlött fel bennem, amikor egy filmben láttam amint egy szereplő meghal, és a jelenet kimerevedik körülötte, majd ő kisétál, és felmegy a fényfolyosón. Ilyen érzés volt a hétvége a számomra. Mintha mindaz, amit elmondtak Andrásék, a kimerevített kép lett volna. Időn és téren túl.

Azóta is mintha lebegnék, nem is a földön járnék. Bár ugyanazokkal az emberekkel találkozom, ugyanolyan helyzetekben, mégsem ismétlődnek a helyzetek, mint azelőtt. Mintha az idő lelassult volna, és én szabadon bolyonghatnék a mások számára pergő események között. A Jóistennel a lelkemben. A valóságnak gondolt világ pedig széttárul, és én belátok a kulisszák mögé. A Rend- Szer sűrű, de jól elkülönülő szálai élénken világítva futnak, mint a kábelek, ahogy táplálják a világot.

Szeretném, ha konkrétabb, számotokra hasznosabb gondolatokat írhatnék, hogy hozzátehessek ahhoz, amin olyan sokat dolgoztok. Ugyanakkor képtelen vagyok világi szemmel nézni mindezt. Képtelen vagyok gyakorlati szemmel megélni ezt a hétvégét.

Különleges adomány volt ez a Jóistentől! És tudom, hogy úgy kaptuk meg, ahogy Ő elküldte azt, amit Ildikó és András tolmácsoltak.

Nagy szeretettel gondoltam Rátok is, és sajnáltam, hogy nem lehettetek jelen.

                Flóri Gabriella