Esetek

„Több, mint testőr”

 

 

 

 

 

 

 

Matrix Drops Computer - Több, mint testőr
„Több, mint testőr”

Kinek mi jut erről eszébe? Például, hogy jó film volt, szép dallamokkal, kitűnő szereplőkkel. Kevin Costner és Whitney Houston nagyszerű produkciója.

 

Balu kutyám már jócskán elmúlt tízéves, fehéredik az álla is, de jól áll mindez egy peckes és hetyke magyar vizslának. Egyik sétánk alkalmával, mikor Balukám már úgy gondolta, hogy minden élő és élettelen, mozgó és álló dolgot a mezőn megszagolt, megkergetett és megjelölt, viszonylag lassú tempóban haladtunk haza felé. Egyik pillanatban lassítani kezdett és egyszer csak megállt előttem úgy, hogy ne tudjak tovább menni.

Mi történhetett ezzel a kutyával? Próbáltam megkerülni, ám olyan dolog történt ekkor, ami még soha: rám mordult és nem engedte, hogy ellépjek mellette. Olyan elszántságot láttam barna szemeiben, amit még soha. Nem értettem mi történik. Simogatni kezdtem, amikor megéreztem, hogy egész testében remeg. Leguggoltam mellé és közben a környezetemet fürkésztem, hátha látok valami szokatlant. Villámként csapott belém, mikor egy összetekeredett kígyót vettem észre tőlünk pár lépésre. Balu nem láthatta, mert egy gödörben volt a hüllő. Nagy ívben kikerültük a mélyedést és futottunk egészen hazáig.

Otthon döbbentem rá, hogy az alig harminckilós kutyám a saját testével próbált védeni valamitől, egy olyan dologtól, amit valójában ő nem látott, de a láthatatlan érzékszerveivel tökéletesen megérzett.

Több, mint testőr?! Még akkor is az, miután otthon visszapörgetve az eseményeket és átélve a látottakat, a tekergő ”anakonda” inkább egy riadt sikló lehetett. Hiszek a megérzésekben, ami nem az elméből, hanem valami egészen másból fakad.

Quantum marker - Matrix Drops Computer
A szinte megmagyarázhatatlan érzést élem át újra meg újra, amikor a Matrix Drops Computerrel vizsgálom az aurámat, finomtesteimet, a komputer nyelvén szólva a láthatatlan mezőimet. Számomra olyan, szemmel láthatatlan dolgok kerülhetnek napvilágra egy mérés során, amelyek segítségével kikerülhetem az előre nem látható ”gödröket”, negatív erőket. Ennek köszönhetően el tudom kerülni, fel tudok készülni, a pillanatnyilag láthatatlan konfliktusokra, a háttérben már ott lapuló problémákra.
A Matrix Drops Computer számomra “Több, mint testőr!”
Fábián Lajos, +36 1 222 3186, +36 1 251 4983

Matrix Drops Computer

Kovács-Magyar András irodájának elérhetősége:
 
Matrix Drops Kft.
H-1143 Budapest, Tábornok u. 11/A.
I.emelet / 11. ajtó
(Az M2 metró Puskás Ferenc Stadion megállójánál)
 
Tájékoztatást kaphat telefonon:
+36 1 251 4983
+36 1 222 3186
 
e-mail:
 
Irodánk a térképen:

 

Új jelszót kérek! Regisztrálok az oldalra!

Friss híreink