Protokoll

Matrix Drops Protokoll

 

 

 

 

„Ha nem vagy rá hajlandó, hogy változtass az életeden, nem lehet rajtad segíteni.”
                                                                                                                Hippokratész
Matrix Drops
Az idézet rávilágít, aki a könnyebb vagy az ”elterelő” utat választja, komoly árat fizet érte. Világunkban sok megtévesztő adattal, illúzióval kecsegtetnek, amivel félrevezetik az embereket. Aki feladja a könnyű út ígéretének fejében az énjét, azt testileg, lelkileg és érzelmileg is kizsákmányolják.

Minden folyamatosan mozgásban van körülöttünk, elkerülhetetlen a folyamatos változtatás. Csak a félig alvó ember keresi az állandóságot, még akár a szenvedése árán is, mert az elméje így érzi magát biztonságban.

 
A tudatos és egészséges életre tanítom a hallgatóimat, melyet alapvető változtatások nélkül nem lehet elérni. Azonban a teljes sikerhez nélkülözhetetlen az étkezési szokások megreformálása. A gyakori, indokolatlan kimerültség elsősorban a felnőtt társadalmat, másodsorban a gyermekeket érinti. A kimerültség megjelenhet testi, lelki, mentális, fizikai szinten és olykor együtt is, ami többnyire nem változik a tartós pihenést követően sem.

Matrix Drops Protokoll
„Amennyiben az egyén életében a minőségi fejlődés megáll, megreked, a szervezet a mennyiségi változás felé tolja el a programját. Ez a sejtek szintjén ”túltermelést, túlburjánzást” idézhet elő.” Dr. Szentgyörgyi Albert
 
A kivételesen jónak tartott Matrix Drops Protokoll (MDP) már sokak által megtapasztalt rendkívüli eredményeket hozott. A protokoll tartalmazza azokat a lépéseket, amelyek megszüntetik folyamatos energiaveszteségeinket. A szervezetben kialakult információzavarokon, torzulásokon változtatás nélkül egyetlen gyógymód sem képes hosszútávon segíteni.

„Segíts magadon az Isten is megsegít!”

1./ Amikor az aurákon a Matrix Drops Computer vagy a kollégáim geopatikus földsugárzást mérnek – Hartmann zónák, földalatti vízerek -, javasolt a földsugárzás kiméretése otthonunkban és munkahelyünkön. A földsugárzások geopatikus stresszt és gyulladást idéznek elő a szervezetünkben, melyek fokozzák a sejtburjánzást, ami rákos megbetegedéshez vezethet. A felmérés alapján, ha szükséges tegyük sugárzásmentes helyre fekhelyünket, kedvenc fotelünket, az íróasztalunkat… Az életünk feletti irányítás egyik elengedhetetlen feltétele, hogy a környezetet összhangba hozzuk a szervezetünkkel.
 
Földsugárzás vízér Hartmann zóna
 
2./ Nem maradhat el az étkezésünk megreformálása sem, mert többnyire bélrendszeri gyulladások húzódnak meg a súlyos és alattomosan kialakuló autoimmun betegségek hátterében. Az immunrendszer 70%-a a vastagbélben található, melynek kiemelkedően fontos élettani szerepe van. A meggyengült bélrendszerben a betegségeket okozó kórokozók túlsúlya miatt felbomlik a bélflóra hámjának egyensúlya. A védekezőrendszert gátolják az elégtelen anyagcsere folyamatok, mert a méreg- és salakanyagok nem választódnak ki megfelelően, aminek következtében bomlástermékek jutnak a szervezetbe. A gyulladások és az önmérgezés elkerülése érdekében ajánlott kihagyni az étrendből: glutén, tej, tojásfehérje, szója, margarin, cukor, szénsavas italok, transzzsírok, olajban sült ételek és a hormonokkal, antibiotikumokkal kezelt állatok húsát. A gondokat többnyire góckutatással, tüneti szinten próbálják orvosolni, pedig a probléma eredője a bélrendszerben keresendő.
 
3./ Kívánatos a környezetben lévő zavaró entitások feltárása és azok továbbsegítése. Az aurában az MD komputerünkkel szintén felismerhetőek az árnyékszemélyiségek, más néven entitások, amik emberhez kötődő valamint az egyén közvetlen környezetében jelenlévő szellemek, valamint a külső gátló hatások, rontások. A Matrix Drops központunkban olyan kollégákkal ellenőriztetheti az entitások esetleges jelenlétét, akiket az eredményeik hosszútávon igazolnak.
 
4./ MM jelzésű elektroszmog elhárító protektorokkal védekezzünk a bennünket körülvevő sugárzások káros hatásaitól.
 
5./ Sokan úgy vélik, az oltások következtében sérül az autonómiájuk. Az így keletkezett információzavarokat az MDC felismeri, módszereink pedig lehetővé teszik a korrekciót.
 
6./ Matrix Drops készítményekkel állítsuk vissza a szervezetben a felhalmozódott káros kemikáliák, tartósítószerek, sugárzó anyagok, nehézfémek és lelki sérülések okozta információzavarokat.
 
7./ Használjunk fluormentes fogkrémet. A fluormentes fogkrém előnyei ma már vitathatatlanok. Az elmúlt évtizedek kutatásai bebizonyították, hogy a fluor ártalmas az egészségre.
 
8./ A napfény több, mint energiaforrás, az egészséges élet elképzelhetetlen nélküle. A napfény védelmez bennünket a baktériumos, vírusos fertőzések ellen, hatására D-vitamin termelődik, stabilizálja a vérnyomást, növeli a vér oxigénszállító kapacitását, egyensúlyban tartja a kalciumszintet, erősíti immunrendszerünket, védi idegrendszerünket így megnő a stressz tűrő képességünk, megóv a csontritkulástól, véd a cukorbetegségtől, a szív- és érrendszeri bántalmaktól, emésztési folyamatainkat támogatja, csökkenti a sejtburjánzás mértékét és több rákos megbetegedés kialakulását. A napozásról számtalan tévhit kering, pedig elengedhetetlenül fontos létünk szempontjából!
 
9./ Sokan keresnek meg útmutatásért bennünket. A tanulni és magasabb tudatszintre emelkedni vágyó emberek számára különleges tananyagot állítottunk össze. A jó közérzethez elengedhetetlen a gyógyító rendszerek elemeinek a megismerése. Az oktatás keretein belül a módszer titkait is megismerheti a hallgatóság. Az izgalmas utazásban az eredmény szinte azonnal megjelenik és jelentős öntudatszint emelkedés érhető el. Az információk megismerése bővíti a gondolatkörünk horizontját és elősegíti a tapasztalati úton történő megismerést.
 
10./ A testmozgás az egészségtudatos élet része, amire naponta fordítsunk kellő figyelmet. A mozgás minden fajtája csökkenti a betegségek kockázatát. A mozgáshiány elsősorban szív- és érrendszeri gondok kialakulásához vezet, azon túlmenően pedig a nem használt izmok visszafejlődnek, elsorvadnak. Komoly egészségügyi problémákkal kell szembenéznie annak, aki felhagy a napi rendszeres mozgással. Legkevesebb, napi 40 perc gyorsgyaloglás szükséges az egészség megőrzéséhez. Az életben minden változik. Egyetlen dolog változatlan, a szervezet állandó mozgásigénye.


Elérhetőség:
 
Matrix Drops Kft.
H-1143 Budapest (XIV. kerület)
Tábornok u. 11/A  I. emelet
 
Tájékoztatást kaphat telefonon:
+36 1 251 4983
+36 1 222 3186
 

 

Új jelszót kérek! Regisztrálok az oldalra!

Friss híreink