Protokoll

Dr. Kovács Péter beszéde a Hortobágyon, 2019 június 22.- én:

 

 

 

 


Dr. Kovács Péter
Szeretettel köszöntök mindenkit, aki megtisztelte jelenlétével az egyik legnagyobb ünnepünket. Ismét eltelt egy év, de örömmel látom, hogy az egy négyzetméterre eső igényes, szép emberek száma nem csökkent, sőt, talán meg növekedett is.

Ma a változásról és a változtatásról fogok beszélni.
Édesapám humorosan meg szokta kérdezni a tanfolyamán megjelenőket, hogy ki szeretne változást. Minden kéz a magasba lendül. Ezt követően feltesz egy újabb kérdést: ki akar változtatni? A jelentkezők száma lényegesen kevesebb.

Változás, változtatás. Mindenki azt gondolja, a legegyszerűbb dolgokról beszélek. Pedig valójában ezek a legnehezebbek.


A természetben minden tökéletes és harmonikus. Az este után felkel a nap, és a telet szépen lassan felváltja a tavasz. A fák rügybe borulnak, melyekből gyönyörű levelek hajtanak, amik aztán a nyár végével lehullanak. A természetben semmi sem állandó. Minden változik. És ez így tökéletes, így van rendjén.

Az emberi természet jellegénél fogva más. Ragaszkodunk, néha görcsösen ragaszkodunk a megszokott, bevett dolgainkhoz, szokásainkhoz. Rengeteg ismerősömön, barátom észreveszem ezt. Gondoljunk csak bele, hol érhető ez tetten a leggyakrabban.

Emberi kapcsolatok / párkapcsolatok.

Szokások: mennyire nehéz egy berögződésen változtatni.

A langyos víz pont annyira meleg, hogy az ember ne akarjon belőle kiszállni. Képzeljünk el egy egyenes utat. Most képzeljük el, hogy ahhoz képest csak egy fokkal jobbra indulunk el. Hol leszünk 10, 100, 1000 kilométer múlva?! Látják, hogy mennyit számít egy fok változtatás? Képzeljük el az emberi testhőmérsékletet. 36,5 fok és minden rendben van. 37,5 fok és lázasan tüzel a testünk.

Mit is jelent változtatni?

Letérni arról az útról, amin eddig jártunk, amelyet ismerünk, -vagy azt hisszük, hogy ismerünk-, szakítani egy rögeszmével, állásponttal vagy nézettel. Az emberben ilyenkor megszólal a kisördög: mi van, ha rosszabb lesz? Mi van, ha balul sül el? Mi van, ha hibát követek el?

Egyszer egy bölcs azt mondta: “a végén minden jó lesz. Ha még nem jó, akkor még nincs vége. “

Hadd nyugtassak meg mindenkit, nincs olyan, hogy rossz döntés. Csak döntés van.

Az egyik legnagyobb problémának azt látom a mai világban, hogy felnőtt emberek nem mernek dönteni. Mi lesz majd, ha...? Mi lesz akkor, ha ...?

Mernünk es tudnunk kell dönteni, mert erről szól az élet. Folyamatos döntésekről. Ha a döntésünk folytán nem az történik, amit elképzeltünk, akkor abból a szituációból hozzuk ki a lehető legjobbat. Ez a feladatunk. Lehet sopánkodni, sajnálkozik, de ezektől semmi nem fog máshogy alakulni. A nap holnap is felkel, és a folyók sem kezdenek el visszafelé folyni. Tudják, hogy egyedül kire van ez hatással? Arra, aki másra sem tud gondolni, csak a saját rossznak vélt döntésére.

Ezzel áll párhuzamba a “mi lett volna, ha..? kérdés, saját magunknak címezve. Ez egy mérgező gondolat. Ezzel a gondolati örvénnyel még csak eljátszanunk sem szabad. Mert ha az ember belekerül, akkor lehúzza és nem ereszti. Ennek a kérdésnek két aspektusa van. Van olyan, hogy ‘van’, van olyan, hogy ‘nincs’. De olyan sosincs, hogy mi lett volna, ha. Ez az egyik legnagyobb emberi téveszme, amellyel emberek milliói égetik el saját energiájukat.

Tudom, hogy akik a mai napon jelen vannak, azok közül senki nem játszott még el ezzel a gondolattal, hogy “mi lett volna, ha?”, de ha ismernek ilyen embert, akkor kérjék meg őket, a saját érdekükben ne tegyék.

A változtatáshoz bátorságra van szükség. Ez egy olyan mag, mely mindenkinek ott lapul a zsebében, de csak kevesen merik elültetni. Büszke vagyok a szellemi közösségünkre, mert olyan emberek alkotják, akik változást akarnak és tudnak hozni. Édesapám azt mondja: “én nem meggyógyítalak téged, hanem elmondom, hogy mit változtass ahhoz, hogy meggyógyulj”. Nem a cél elérése a lényeg, hanem a megtett út! Ismerősek ezek a gondolatok?

A Matrix Drops Protokoll egyik lényeges pontja éppen ez: megmutatja, mely információk vannak elhangolódva bennünk, es milyen tulajdonságokon kell változtatnunk. Nekem is számos esetben segített mar, es nem telik el ugy nap, hogy ne szedjem a cseppeket.

Tüszős mandulagyulladás. Vizsgadrukk. Epstein barr vírus kiürítése.
A legnagyobbakat az jellemzi, hogy mások javára vannak.
A folyók nem isszák meg a saját vizüket.
A fák nem eszik meg a saját gyümölcseiket.

Életükkel, létükkel mást szolgálnak. Ildikó és édesapám, András is ennek szentelik az egész életüket... hogy másokon segítsenek, és mások javára legyenek. (Épp nemrég hangzott el az előadásban, hogy a szeretet a másikat szolgálja. Nagyon örülök ennek a gondolatnak, mert nem beszéltünk össze az előadásainkkal kapcsolatban, és mégis ugyanarról szóltunk.

Szeretettel és tisztelettel köszönöm nekik a páratlan példát, amellyel előttem járnak. A tőlük kapott lelki töltést valószínűleg sosem tudom meghálálni. Köszönöm Önöknek is, hogy hasonló gondolkodású emberek között tölthetem ezt a misztikus napot.

 

 

Új jelszót kérek! Regisztrálok az oldalra!

Friss híreink