Nagyvilági hírek

Kovács-Magyar András az Életmódi magazin decemberi számában I. évf. / 2. szám

 

 

 

 

 
Matrix_Drops_logo_2016Matrix Drops

Kovács-Magyar András legújabb találmánya,
a Matrix Drops Computer, ami egy transzcendens berendezés. Ezt megelőzően senki nem tudta mérni az ember, az állatok és a növények ”láthatatlan”, ám mégis létező valóságát. Ennek a gépnek köszönhetően azonban ez már nem így van.

Az univerzumban minden, ami létezik, energia által jön létre.

Kovács-Magyar András és Kovács-Magyar Ildikó

Villamosmérnök az eredeti szakmája, majd később csontkovácsként, íróként és szellemi gyógyítóként vált ismertté a világ számára. Nagy váltás, mi volt az oka?

Az MDC felfedezését megelőzően nagy hatással volt ránk és kutatásainkra Max Planck német fizikus, a kvantummechanika megalapítójának beszéde, amelyet 1919-ben a Nobel-díjának átvételekor mondott el: ,,Egész életemben az anyagot kutattam, de rá kellett jönnöm, hogy a hagyományos értelemben vett anyag valójában nem is létezik. Az anyag egésze kizárólag egy olyan erő hatására keletkezik és marad fenn, mely az atom részecskéit rezgésbe hozza, és végül parányi naprendszerét összetartja.

Azt kell feltételeznünk, hogy az energia mögött egy tudatos elme létezik, ami a mátrixot megteremti.” Ez indított el ezen a bizonyos úton.
Kovács-Magyar András
A földsugárzások káros hatásait ön foglalta először rendszerbe, és ma már a térképeit használja az egész világ. Hogyan működik ez a rendszer?

A radiesztézia tulajdonképpen a láthatatlan valóság érzékelésének tudománya.
Az ingák és a radiesztéziás mérőpálcák alkalmazása éppúgy szakmai elkészültséget, gyakorlást igényel, mint elhivatottan zenét tanulni. A kiváló képességű művészeknél és radiesztétáknál az eredmény a szorgalomnak és a tehetségnek köszönhetően olykor lenyűgöző. Régebbi korok feltalálói és tudósai adták a kezembe azt az iránymutató eszközt, amellyel képes voltam eligazodni az interdimenzionális világokban. Romboló információs tereknek számítanak a geopatikus földsugárzások, a negatív, önpusztító gondolatok, a helytelen táplálkozás mellett például a gerincelmozdulásból adódó energiaáramlási zavarok. Mindezek helyreállítása a Matrix Drops Protokoll részei.

A komputer feltérképezi a testünket felépítő elemeket, nyomelemeket, vitaminokat, aminosavakat és a szervezetünket terhelő baktérium-, vírus-, gomba-, parazita-, nehézfém terheltségünk mintáit. Javaslatot tesz az aktuális homeopátiás rezgésekre, alkati szerekre. Ily módon feltárulnak az érzelmi blokkjaink, téveszméink, tévhiteink, tévképzeteink, aktuális sorsfeladatunk, erényeink és gyengéink. Megmutatja a mindenki által keresett önazonosságot, amin keresztül választ kaphatunk arra, kik is vagyunk valójában. A kvantumfizikai berendezésünk megjelenésével paradigmaváltás következhet be az emberek gondolkodásában, életvitelében. A találmány átjárót képez az anyagi és a szellemi valóságunk között. Az MDC a szívmező lökőhullámait érzékeli, így előérzettel rendelkezik, aminek köszönhetően jelzi a lehetséges jövőt. Ezen ismeret birtokában elkerülhetjük a nemkívánatos eseményeket.

Kovács-Magyar András - Matrix Drops és a mókus
Mik azok a Hartmann-zóna ingersávok?
 
A Hartmann-zónák az élő szervezetre károsan ható ingersávok, melyek a Föld felszínén szabályos rácsszerkezetet alkotnak. Magyarországon a 30 centiméteres sávok körülbelül 2 méterenként követik egymást észak-dél, és kelet-nyugat irányban. A sugárzás ugyanúgy érvényesül a földszinten, mint a 10. emeleten. Az alattunk áthaladó Hartmann-zónák és vízerek károsan hatnak a testünket körülvevő auránkra. A zavarmezők által okozott sérülések a testünkben betegségeket idézhetnek elő.
 
A Hartmann-zónák felett különböző szervgyengeségek, gyulladások és egyéb krónikus problémák lehetnek. A helyzetet súlyosbítja, ha Hartmann-zónák kereszteződései, csomópontjai felett tartózkodunk, ekkor még intenzívebben alakulhatnak ki a gyulladások.
 
Számtalan epilepsziás, agyvérzéses, szívinfarktusos megbetegedés vezethető vissza erre a jelenségre. A Hartmann-sávoknál is veszélyesebb, komolyabb betegségeket okoz, ha huzamosabb ideig vízerek felett tartózkodunk. Ez a típusú geopatogén zóna előidézheti például a vastagbél-gyulladást, petefészek-cisztát, miómát, Parkinson kórt, Alzheimer kórt. Sokan tartózkodnak a változtatásoktól, éppúgy, mint a kockázatvállalástól. Nem mérik fel, ha változatlanul káros földsugárzások felett maradnak, számukra az a legnagyobb kockázat. Az ingersávok elhagyása az egészség, az energikusság, az életkedv sikerélményével ajándékoznak meg bennünket.

Matrix Drops - Angyal
A gyógyításban nem új, hogy egy-egy anyag információt hordoz, de ezt hogyan is kell pontosan elképzelni? Mitől fog működni ez a módszer?

A genetikai tényezők, a környezeti hatások, az egészségügyi ellátórendszer mind hatással van az egészségi állapotunkra. Ám a legnagyobb feladata az egyénnek van az életmódja és az egészségmagatartása érdekében. A teljesség igénye nélkül nézzük meg, melyek ezek a fontos energiarabló tényezők: geopatikus földsugárzások, helytelen táplálkozás, elektroszmog, nehézfém-túlterheltség, érzelmi-gondolati elakadások, gyógyszer-, oltás mellékhatás és terheltség, árnyékszemélyiségek, más szóval entitások.

Dr. Mae Wan Ho kutatóorvos, a genetikai biokémia doktora fedezte fel, hogy a sejtek minden biokémiai folyamatát megelőzi egyfajta elektromágneses aktivitás. Ezzel a felismeréssel megszületett a biológia egy új korszaka, a kvantumbiológia. Testünk minden egyes sejtje piciny elektromágneses egység, amely a külső energia hatására elektromos impulzussal reagál, vagyis kommunikál.

Korunk tudósainak nagyszerű gondolatai, felismerései arra inspiráltak, hogy a műszaki ismereteimet átértékeljem és az emberi létezést újraértelmezzem. Így kutatásaink végeredményeként megalkottuk a Matrix Drops Computert, ami magas minőséget, pontosságot nyújt a mérési eredmények tekintetében, és amely ezekbe a titokzatos, misztikus világokba már képes belelátni. Az MDC bevezet minket több különös és láthatatlan, mégis létező világba: rezgések, energiák, információk, gondolatok és érzelmek. A megtanult ismereteknek köszönhetően mi bánhatunk velük és nem azok bánnak el velünk.

Kovács-Magyar András in Arizona
Sok ember nem tud hinni a különleges erőkben, csak abban, amit megtapasztalt, ez hátrány lehet? Vagy esetleg éppen előny a kételkedő ember?
 
Meg kell ismerkednünk egyéniségünk mélyebb működési elveivel. Hit alapon működünk, ami erősen szubjektív. Általában csak azt hiszünk el, amit látunk és hallunk, vagy amit az évek során megtanultunk. Egészségesek és boldogok csak akkor lehetünk, ha a beidegzett, megkövült felfogásunkon képesek leszünk változtatni. Ez a fejlődésünk útja. Az agykutatók megállapították: az agynak van egy olyan része, ahová a megkérdőjelezhetetlennek tűnő ismeretek kerülnek. Gyakran előfordul, hogy amiket hallunk, olvasunk, az a korábbi biztosnak vélt tudással ellentétes, vagy amit még eddig nem hallottunk, azt az agyunk automatikusan átugorja. Mondhatnánk, el sem jut a tudatunkig.
 
Az életünkben csak azok az új ismeretek hozhatnak változást, amiket nem ugrunk át, hanem alaposabban megvizsgálunk. Ne egy helyben álljunk, mint egy törött őskövület, és ne hajtogassuk évek óta változatlanul ugyanazt. Világunk az elmúlt néhány év során többet változott, mint az elmúlt több ezer év alatt. Az egykor jól értesültnek számító naprakész embernek ma már percre késznek kell lennie. Sajnálatosan az új tudományos felismeréseket gyakran az emberek megtévesztésére használják és nem az életkörülményeik javítására. Miért? Mert az üzleti érdek „preferenciarendszerében” kimagasló szerepe van a profitnak, ami több esetben megelőzi az emberi értékeket.

Egyesek gőgösen mondogatják: hiszem, ha látom. A tudatos ember azonban így vélekedik: megláthatom, ha hiszem.

Fontos az eddig megszerzett tudásunkat időről-időre átstrukturálni.
 
Ha megállapítottuk a problémát, mi a következő lépés?
 
Legyenek vágyaink, elképzeléseink és fogalmazzuk meg világosan céljainkat, amiért naponta tegyünk is meg minden tőlünk telhetőt. Ne sodródjunk az árral és ne süllyedjünk le az elkeseredés mocsarába. Ne másokhoz mérjük magunkat, hanem önmagunkhoz mérten vegyük észre hiányosságainkat és lehetőségeinket. Az emberi fejlődésünk során egy új szabadságforma van kibontakozóban: megszabadulhatunk a nemkívánatos tudatalattink programozásától.
 
Mennyi munkába, energiába került ez?
 
A 25 éves gyógyító tevékenységem során több ezer éves empirikus – megfigyelésen alapuló - felismerések sorát tapasztaltam meg és láttam visszaigazolódni, működni. A jelenségeket és a folyamatokat nem lehetett műszerekkel mérni. Nem léteztek olyan berendezések, amelyek a láthatatlan világaink: energiáink, érzéseink, gondolataink, kapcsolataink, lelkünk és szellemünk feltérképezésére alkalmasak lettek volna. Ezen világokban csak néhány beavatott ember tudott eligazodni, aki ismerte az inga használatát. Korunk tudósainak nagyszerű gondolatai, felismerései arra inspiráltak, hogy a műszaki ismereteimet átértékeljem és az emberi létezést újraértelmezzem.
 
Mi a következő állomás, cél? Netán az életelixír receptje?
 
A mátrixvilágokban csak néhány beavatott ember tudott eligazodni, aki ismerte az inga használatát. E téren is példaképeim a gnosztikusok, a Templomos lovagok és az alkimisták. Több száz évvel ezelőtti állításaikat a mai kvantumfizikai elismerésekben láttam igazolódni. Ezt a tudást igyekeztem előhívni az egykori és mai technikai lehetőségek……
 
Csodálatos élmény lélekben szabadnak lenni!
 
Forrás:

Életmódi magazin 2016. decemberi szám - I. évf. / 2.szám

Matrix Drops

X

Új jelszót kérek! Regisztrálok az oldalra!

Friss híreink