Esetek

Endometriózisból gyógyult meg egy új életvitelnek köszönhetően

 

 

 

 

 

Azok köze az emberek köze tartozom, akik nem betegségük folytán, hanem a szimpátia alapján kerültek Kovács-Magyar András Szellemi Iskolájába.

 

Szerencsésnek tartom magam, mivel a Matrix Drops Protokollal ott ismerkedhettem meg. A protokoll betartása egyáltalán nem jelent nehézséget számomra, sőt kifejezetten élvezi családunk minden tagja. Azóta a krónikus betegségek is elkerülnek bennünket. A bennem végbemenő változásokat nagymértékben köszönhetem a Matrix Drops készítményeknek, melyeket a Matrix Drops Computer-es (MDC) mérések alapján választottam ki, és így egy-egy téveszmémtől szabadulhattam meg, mely egy kiegyensúlyozott érzelmi, gondolati, lelki, szellemi állapotot eredményezett nálam.

 A hozzánk forduló Matrix Drops Computer-es merést igénylő emberek között voltak komoly gondokkal küszködők is, akik a Matrix Drops (MD) készítmények alkalmazása után nagyon nagy pozitív változásról számoltak be.

 Fiatal hölgyet endometriózissal diagnosztizáltak két évvel ezelőtt. A szakorvos véleménye szerint csak a műtét segíthetett volna a problémáján, és kizártnak tartotta, hogy várandós lehessen. A MD készítmények alkalmazása mellett betartotta a MD Protokollt is, és négy hónap elteltével orvosi lelet igazolta a gyógyulását. Azóta gyermeke született és boldog édesanya.

 Több személy is alkalmazta a MD Protokollt. E mellett szedték a cseppeket és egy idő után megszűnt az allergiás problémájuk. Protokollnak része, a káros földsugárzásmentes fekhely bemérése és azon a helyen való tartózkodás. Így ők is kimérették a fekhelyüket, mára minden lelki, szellemi és fizikai problémájuk megszűnt.

 Egy kétgyermekes édesanya keresett meg bennünket pszichés eredetű problémával, mellyel tíz éve küszködött. Állapota egyre rosszabbodott, olyannyira, hogy a gyerekeit sem engedte magához közel - nem ölelte, nem puszilta meg őket. Tudta, ez így nincs rendben, de hiányzott belőle a közeledési vágy. A MDC-es mérés kiértékelésénél az első mondat a következő volt: "Érzelmileg kiégett." Ezen felül a komputer entitást is jelzett. Hegedűs Mária elengedte róla a hozzákötődött szellemet és a merésnél kiadott összes cseppet kérte. Betartotta a táplálkozási javaslatokat és most nagyon boldog, mert amit eltervezett, képes valóra váltani.

Egy orvosnő négy évig dolgozott a Vatikánban, ahonnan nagyon komoly pszichés problémával tért haza. Orvos kollegája skizofréniával diagnosztizálta és hosszú évek során gyógyszeres kezelés alatt állt. Az MDC nála is entitást jelzett, róla is elengedtük a hozzákötődött szellemeket. Az MD készítmények pedig harmonizálták a fennálló egyensúlyzavarokat, aminek köszönhetően megerősödött az idegrendszere, így a családba visszaállt a nyolc évvel ezelőtti béke és harmónia. 

Ilyen és ehhez hasonló csodás események tanúi vagyunk nap, mint nap, amióta képviseljük Tanítóink: Kovács-Magyar Ildikó és Kovács-Magyar András magas tudatszintű tanításait életiskolájukban!

 

          Albert Ildikó  

Új jelszót kérek! Regisztrálok az oldalra!

Friss híreink